Örömmel ajánlom a Tisztelt Olvasónak a hidász szakma negyedik almanachját. Vállalkozásunk célja a megkezdett, immáron a vasúti hidakkal is kiegészített sorozat folytatása, a 2007. esztendő hidász eredményeinek, eseményeinek, örömeinek összegyűjtése volt. Az almanachban megtalálható a hidász szakszolgálatok fényképes név- és címjegyzéke. Kivehető tervrajz mellékelte az épülő Északi vasúti Duna-hidat és az 1911-ben épült 200 m hosszú salgótarjáni vasbeton völgyhidat mutatja be.

Szerkesztette: Hajós Bence
Lektorálta: Dr. Träger Herbert
Nyelvi lektor: Szemerey Ádám
Kézirat lezárva: 2007. augusztus
Terjedelem: 288 oldal

Tartalom

• Köszöntő
• Bevezető
• A szakszolgálat név- és címtára
• Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK)
• Nemzeti Közlekedési Hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatósága
• Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)
• Állami Autópályakezelő Zrt. (ÁAK)
• Koncessziós autópályák (Intertoll)
• Magyar Közút Kht.
• Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF)
• Magyar Államvasutak (MÁV)
• Kamarai hidász tervezők és szakértők
• Mérnökportrék
• Huszár Gyula
• Penkala Tibor
• Dr. Loykó Miklós
• Wellner Péter
• Anno 2007
Eseménynaptár – 2007
• Válogatott, szakirodalmi bibliográfia
• Hidász beszámolók (Magyar Közút, Főváros)
• Hídállomány
• Országos közutakon lévő 20 m nyílás fölötti hidak
• MÁV Zrt. 10 m össznyílás fölötti hídjai
• KKK Hidász szakmai díjai
• Önkéntes szerkesztőinknek
• Megrendelő lap
• Kivehető tervmelléklet
• Újpesti vasúti Duna-híd
• Salgótarjáni kőszénbánya vasbeton völgyhídja

A könyv letölthető pdf formátumban az alábbi linkre kattintva:

Lanchid_08_Almanach2007.pdf

A könyv kivehető tervrajz melléklete (Északi vasúti Duna-híd) letölthető pdf formátumban az alábbi linkre kattintva:

Lanchid_08_terv1.pdf

A könyv kivehető tervrajz melléklete (Salgótarjáni vasbeton völgyhíd 1911) letölthető pdf formátumban az alábbi linkre kattintva:

Lanchid_08_terv2.pdf

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük